Középfokú kurzuskönyv – a német szóbeli nyelvvizsgákra és az emelt szintű érettségire

(MP3-as lemezzel együtt kapható)

Ez a kiadvány a 15 éve megjelent könyv teljesen átdolgozott, aktualizált kiadása. Szóbeli témakörök szerint tagolódik, amely további kisebb témákat dolgoz fel. Minden egyes fejezetet 1-1 motivációs feladat vezet be, amely segíti a témára való ráhangolódást. Ezután következnek a szókincs-gyakorlatok illetve a témákat tárgyaló szövegek a hozzájuk tartozó kommunikatív feladatokkal. Köztük sok vita- és szituációs illetve hallott szövegértési feladattal. A szövegek különböző aktuális témákat, problémákat, véleményeket dolgoznak fel, amelyek nagy segítséget nyújtanak a szóbeli középfokú nyelvvizsgák feladataihoz.

Kiknek ajánljuk?

- felnőtteknek és fiatal felnőtteknek
- akik középfokú (B2) nyelvvizsgára, ill. emelt szintű érettségire készülnek
- akik érettségi után (több év kihagyás után is) folytatni akarják a német nyelv tanulását
- a csoportos nyelvtanuláson kívül azoknak is, akik önállóan szeretnének tanulni

 Erényei:

- minden témát érint, ami középfokú nyelvvizsga, ill. emelt szintű érettségi szóbeli részén előfordul
- sok kommunikatív, beszédkészséget fejlesztő feladatot tartalmaz
- bőséges szókincs 1-1 témához
- többszínnyomásos kiadvány
- önállóan is tanulható

A könyv tartalma/jellemzői:

- 17 témakörön belül sok altéma
- vitatémák, kommunikációs és szókincsgyakorló feladatok, autentikus szövegek, szituációk, hallott szövegértés
- szólista német-magyar szótár formájában
- hanganyag MP3-as formában (108 db hanganyaggal)

A könyv kiegészítő anyagai:

- letölthető „Megoldókulcs” itt: letöltés
- a „Hörverstehen” szövegátiratai letölthetők itt: letöltés

NW-01
Középfokú kurzuskönyv
Péntek Bernadett

Terjedelem: 356 oldal (A4-es méret, színes kiadvány)
Megjelenés: 2017. július

Bolti ár: 5.800 Ft
Iskolai ár: 4.300 Ft (ha közvetlenül a kiadótól rendel az iskola vagy magánszemély 7 db felett)

 

Szószedet

A Középfokú kurzuskönyv leckéinek szóanyagát tartalmazó könyv, német-magyar szótár formájában.

NW-1/B
Szószedet a Középfokú kurzuskönyv c. könyvhöz
Péntek Bernadett

Terjedelem:  65 oldal (A4-es méret)
Megjelenés: 2017. július

Bolti ár:  1.600 Ft
Iskolai ár:  1.100 Ft (ha közvetlenül a kiadótól rendel az iskola vagy magánszemély 7 db felett)